Iskolai műsorok szervezéséhez jó ötlet:

Interaktív iskolai bűvészműsor a gyerekeknek

- egy stand up comedy humorista előadásában, hogy a felnőttek is sokat nevessenek!

 

Iskolai műsor keretében bűvészműsor

 

Iskolai műsorok szervezése kapcsán hívott fel nemrég egy hölgy és kérdezte, léptem-e már fel bűvészműsorral iskolai rendezvényen.

Össze sem tudnám számolni, hogy az elmúlt húsz évben hányszor - válaszoltam.

Megoldható, hogy külön műsort csinál az alsósoknak és külön műsort a felsősöknek? - kérdezte.

Egy nem túl frappáns választ adtam a kérdésre: Természetesen!

 

 

 

Iskolai bűvészműsor

Gyerekműsor

 

A Magyar Televízió, az ATV és a tv2 műsoraiban látható trükkjeim, valamint a Rádiókabaréban hallható poénjaim iskolai rendezvényeken is élvezhetőek!

Egyik legnépszerűbb műsorom:

 

A Világ Legügyetlenebb Bűvésze

 

A Világ legügyetlenebb bűvésze

 

"A Világ Legügyetlenebb Bűvésze" című stand up comedy bűvészműsor előadása közben semmilyen trükk nem sikerül, nem működnek a varázsigék, és lelepleződnek a bűvésztrükkök. Az előadásban mégis van varázslat, miközben hatalmasakat hahotáznak a gyerekek az ügyetlen bűvész szerencsétlenkedésein...

 

 

Így lesz A Világ Legügyetlenebb Bűvésze A Világ Legszórakoztatóbb Bűvésze!

 

Videók, referenciák és bővebb leírások ide klikkelve érhetőek el:

 

Gyerekműsor

 

Iskolásoknak műsor rendelés ingyenes és gyors ajánlatkéréssel:

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36 20 20 99 7 99

 

Gyerekműsor bűvészműsor rendelés

Az iskolai műsorok közönségének véleménye:

 

„Te vagy a világ legviccesebb bűvésze!"

„A kedvencem az volt, amikor a töri tanár meg a kémia tanárnő felment a színpadra…”

„Ez volt a legjobb iskolai műsor!”

"Köszönöm, hogy eljöttél hozzánk, a szülői értekezleten is emlegették a szülők a műsorodat"

"Nem akarsz tanítani nálunk a suliban?"

"Jövőre is várunk az új műsoroddal, mert a gyerekek nem hagynak békén, hogy hívjunk meg újra!"

 

 

Gyerekműsorok iskolásoknak

6-18 éves korig iskolai műsorok - bűvésztrükkökkel, zenével és rengeteg humorral!

Ez nem egy hagyományos gyerekműsor, nem is egy átlagos bűvészműsor, hanem az iskolásokat szórakoztató interaktív stand up comedy show-műsor!

A színpadi show elsősorban gyerekműsornak készült, ám a gyerekműsor vagybűvészműsor kereteit átlépi, olyan igazi "felnőttes gyerekműsor", mert a felnőttek is imádják a humorát és boldogan vesznek részt a műsorban.

 

 

Belenézek a műsorba és ide klikkelek: Gyerekműsor videók

 

Gyerekműsorok megrendelése és bővebb információ a gyerekműsor-forródróton:

+36 20 20 99 7 99

Vagy e-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Fontosabb előadóművészi képzések a nem szokványos gyerekműsor-bűvészműsor kapcsán:

Bűvész

 

- Michael Kleist (D) bohóc-mesterkurzusa Budapesten (2005)

- Top Of Our Mind (USA):

- Las Vegas (2006)

- Chicago (2008)

- Blackpool Magic Convention: England (2011)

 

Az iskolai gyerekműsor-bűvészműsor igény szerint angolul is rendelhető!

 

 

Iskolai műsorok - gyerekműsorok rengeteg nevetéssel és varázslattal

Bűvészműsor megrendelés

Iskolai műsorok - referenciával, elégedettségi garanciával is!

 

Humorista fellépők, bűvészműsor-gyerekműsor linkek

 

Stand Up Fellépők I Gyerekműsor videók I Esküvőre meglepetés I Születésnapra ajándék I Humorista videók I Humorista rendezvényre I Bűvész I Bűvészműsorok I Esküvőre ajándék I Videók I Fellépők I Mondom a magamét I Műsorvezető I Műsorvezető rendezvényre I Esküvőre különleges ajándék I Születésnapra különleges ajándék I Bűvész óvodába I Bűvész iskolába I Dumaszínház I Házassági évfordulóra ajándék I Standup fellépők I Házassági évfordulóra meglepetés I Humoristák I Frizbi I Dumaszínpad műsorok I Kabaré I Humoristák rendezvényre I Humorista blog I Rendezvényre humoristák I Esküvőre Stand Up I Kabaré Kommandó I Standup I Születésnapra ajándék I Iskolai műsor I Humorista árak I Stand Up Humorista I Bűvészműsor óvodába I Bűvészműsor iskolába I Gyerekműsor megrendelés I Gyerekműsorok I Gyerekműsorok megrendelés I Stand Up fellépők I Gyerekműsorok megrendelése előtt I Gyerekműsor Blog I Gyerekműsor I Gyerekműsorok I Bűvészműsor I Bűvészműsor Blog I Erdélyi turné I StandUp Fellépések I Gyerekműsorok rendelés I Humoristák az RS9 Színházban I Rádiókabaré fotók I Stand Up Comedy humoristák I Lakodalom meglepetés I Műsor lakodalom I Stand Up fellépő I Bűvészshow I Gyerekműsorok I Bűvész Show I Bűvész rendezvényre I Humoristák jótékonysági fellépése Rakaczki Bencéért I Bethlen Téri Kabaré I Ingyenes StandUp Budapesten I Humoristák a Nóta Tv-n I Műsorvezető rendezvényre I Humorista megrendelése saját szervezésű rendezvényreHumoristák megrendelése előtt - tippek I Humoristák kabaréja I Gegmenők I Gegmenők - Humoristák videói I Gegmenők Nóta Tv I Humoristák Kecskeméten I Humoristák májusban I Humoristák Kecskeméten I Humorista előadók I Humorista és a Puli Space I Szép Bence a Rádiókabaréban I Újabb Gegmenők videók - 4 I Humoristák a Művészetek Völgye 2013 programjában I Humoristák Vasváron és Bükön I Tanácsok házi pálinkafőzéshez I Humoristák a Völgyben I Humorista tehetségkutató 2013 I Humorista tehetségkutató 2013-ban utoljára I Gyerekműsor I Open mic I Egy százalék felajánlása I Rádiókabaré 2014 I Kabaré Maraton I Rejtő Kabaré I Kabarématiné I Egy bolond négyet csinál I Kovi pikáns est I Birkás Pálinkafesztivál 2014 program I Művészetek Völgye 2014 I Bencsura Zoltán I Bűvészműsor Böjte Csaba gyerekeinek I Bencsura Zoltán támogatása I Stand Up Brigád honlap I Dumakabaré Vasváron I Az illúzió mesterei I Dumahajó I Humorista tehetségkutató I Vicces karácsonyi fotókBödőcs Tibor Böllérbalett I Humorista tehetségkutató 2015 I Rejtő Jenő életrajza I Humorista hírek I Kabaré maraton 2015 I Humoristák fellépései Budapesten I Kabaré Maraton - nagy siker a humoristák rendezvényén I Showder Klub videók I Birkás Pálinkafesztivál 2015 I Bagi-Nacsa humorest Egerváron I Művészetek Völgye 2015 program humoristákkal I Birkás Pálinkafesztivál 2016 program I Bűvészműsor árva gyerekeknek I Dumakabaré I A hallgatás ÁFA I Egri Csillag Születik I Showder Klub fellépők Vasváron I Kabaré műsorok I Showder Klub 17. évad online adások I Kabaré Maraton 2016 I Hadházi László önálló est online nézhető adás I Humormaraton I Rádiókabaré 2016 I Showder Klub 18. évad I Céges rendezvényre ötletek I

Adobe I Google I Microsoft I Apple I w3 I Bűvész rendezvényre

Showder Klub fellépők

 

Bűvészműsor rendelés I Gyerekműsor rendelés I Bűvész rendezvényre I Bűvész rendelés I A Világ Legrosszabb Bűvésze I A Világ Legügyetlenebb Bűvésze I Bűvészműsor ár I Bűvészműsor árak I Gyerekműsor árak I Gyerekműsor ár I Gyerekműsor gyerekeknek I Bűvészműsor céges rendezvényre I Bűvészműsor falunapra I Rendezvényre bűvész I Bűvész rendelés I Bűvész rendezvényre I Bűvész születésnapra I Bűvészműsor születésnapra I Gyerekműsor születésnapra I Bűvész gyerekzsúrra I Bűvészműsor gyerekzsúrra I Gyerekműsor gyerekzsúrra I Gyerekműsorok gyerekzsúrra I Iskolai műsor I Iskolai műsorok I Bűvészműsor iskolásoknak I Bűvész iskolába I Bűvész iskolai rendezvényre I Óvodai bűvészműsor árak