Bencsura Zoltán támogatása

 

Bencsura Zoltán paralimpikon sportoló támogatása

 

Bencsura Zoltán

Bencsura Zoltán életéről film is készült, amely lentebb görgetve tekinthető meg

20 évesen súlyos közlekedési balesetet szenvedett, de hihetetlen akaraterővel talpra állt, és a sérült sportolóknak szervezett versenyeken sorra nyeri az érmeket. Segítsünk neki, hogy atlétaként is bizonyíthasson!

A Stand Up Brigád humortársulat a III. Humor a Völgyben rendezvényen hívja fel a közönség figyelmét Bencsura Zoltán paralimpikonra*.

 

Bencsura Zoltán története

 

Az egri Bencsura Zoltán 20 évesen, 2002. május 18-án súlyos közlekedési balesetet szenvedett. A baleset után a bal lábát comb 1/3-ban, a bal karját váll alatt amputálták.

Felépülése alatt már eldöntötte, hogy sportolni fog. Az atlétika állt hozzá a legközelebb (futás, távolugrás), de ezt anyagi lehetőségei miatt nem engedhette meg magának. Ezért az úszás mellett döntött, amely nem igényelt túlzott anyagi ráfordítást.

Kategóriájában országos versenyeken első helyezéseket ért el, 2005-2007-ben a csehországi Európa Kupa versenyeken kimagasló eredménnyel végzett.

Bencsura Zoltán támogatása2007-ben a manchesteri világkupán 50 méter pillangón aranyérmet szerzett.

2008-ban a pekingi paralimpián 9. helyen végzett, mindössze pár századdal lemaradva a döntőről.

A 2009-ben Izlandon megrendezett EB-n 5. helyen ért célba.

2010-ben a hollandiai világbajnokságot a 7. helyen zárta.

2011-ben a Németországban megrendezett Európa Bajnokságon 50 méter pillangón 5. lett.

Ezután az úszást nemzetközi szinten már nem szeretné folytatni, mert az Otto Bock művégtagokat gyártó és forgalmazó cég segítségével sikerült egy futólábat megvásárolnia.

Leigazolt az Egri Városi Sportiskola Sportegyesülethez ahol Szabó Norbert edző irányításával végzi az edzéseket. Időeredményei biztatóak: 2013 augusztusában, Csehországban, atléta pályafutása első nemzetközi versenyén 100 méteres síkfutásban 3. helyen végzett.

Hosszabb távú tervei között szerepel, hogy atlétaként is paralimpián induljon, és hasonló, illetve jobb eredményeket érjen, mint úszásban.

A speciális anyagból készült futólába közel 3,000,000,- Ft-ba került, amelyre hosszú ideig gyűjtötte a pénzt, ám a láb szervizelési költségei, esetlegesen a távolugráshoz egy másik, speciális térdízülettel ellátott láb beszerzésében már anyagi segítségre szorul.

Ráadásul a válogatottság megszerzéséhez a külföldi versenyeket finanszírozni önerőből már nem tudja, ezért szponzori/anyagi segítséget kér mind a művégtag(ok) beszerzéséhez és szervizeléséhez, mind pedig a nemzetközi versenyrutin és a paralimpiai kvóta megszerzéséhez.

Mivel az atlétika történetében művégtaggal futó sportoló még soha nem képviselte Magyarországot, ezért bízik a nagylelkű támogatókban.

Bencsura Zoltánt „Élet az Életben Alapítvány”-on keresztül lehet támogatni a 72900635-10504543-os számlaszámon.

Az „Élet az Életben Alapítvány” adatait a Bíróság.hu oldalon is ellenőrizheted!


Élet az Életben Alapítvány

 

Rajtunk múlik - dokumentumfilm Bencsura Zoltán paralimpikonról

 

 

A „Rajtunk múlik!" című dokumentum film Bencsura Zoltán egri paralimpikonról szól. A motorbaleset után talpra álló paralimpikon rendszeresen edz az egri uszodában, kitartásával sok fiatal egri úszó példaképe lett. 

Rendezte: Vozáry Róbert

 

Bencsura Zoltán a tv2 Napló című műsorában

 

 

Bencsura Zoltán paralimpikon futóedzést tart

 

 

*Miért paralimpikon miért nem paraolimpikon?

Miért paralimpia és miért nem paraolimpia?

 

Röviden azért, mert parallel (párhuzamos) olimpia, vagyis paral + impia, nem pedig nem para + olimpia.

Sokan úgy gondolják, hogy a paralimpia szó a "paraplégia" (orvosi kifejezés az alsó végtagok kétoldali bénulására) és az olimpia szavak összevonásából adódik. Ezért használják sokan helytelenül a "paraolimpia" kifejezést.

Pedig a paralimpiai játékok eredeti neve Stoke Mandeville Játékok volt.

A II. világháború után dr. Ludwig Guttmann, az angliai Stoke Mandevill város kórházának vezetője a versenysportot alkalmazta a háborús veteránok rehabilitációját segítendő. Az 1948-as londoni olimpia nyitónapján megszervezte az első kerekesszékes versenyt kórházak és sportklubok részére Stoke Mandevil le-ben.

Ezután az olimpiai játékokkal egyidőben négyévente megrendezték az angliai kerekesszékes atlétáknak ezt a nagy versenyt, amihez később más országok is csatlakoztak és az 1960-as római olimpián már a hivatalos olimpia országában tartották meg.

Az 1972-es müncheni olimpia idején a mozgássérült, a látássérült és az amputált sportolók is csatlakoztak a játékokhoz. Ekkor váltotta fel az addigi elnevezést a Paralimpia név, amelyet az angol parallel (párhuzamos) és az Olimpia szavak összevonásával alkottak. Az új szó azt fejezte ki, hogy ez a sportesemény az épekével egyenrangú, párhuzamos olimpiai mozgalom. Korábban értelmi sérült sportolók is versenyeztek, őket a Sydney-ben történt csalás miatt Athénban kizárták a játékokból. Hallássérült sportolók nem vesznek részt a játékokon. Ők vagy az Olimpiai Játékokon versenyeznek, vagy a nagy hagyományú Siketek Világjátékán.


Bencsura Zoltán I Bencsura Zoltán támogatás I Bencsura Zoltán paralimpikon I Bencsura Zoltán támogatása

Ajánlatkérés

Név *
Megszólítás - válassz az alábbi lehetőségekből
Telefon *
Email cím *
Igényelt produkció - válassz az alábbi lehetőségekből

Rendezvény dátuma / a fellépés kezdési időpontja

Rendezvény jellege (céges/falunap/magán stb.)
Pontos helyszín, színpadi körülmények
Egyéb információk (preferált fellépők, további információk az árajánlathoz)

Aktuális

Reflektorfény