Bűvészműsor Böjte Csaba gyerekeinek

 

Bűvészműsor Böjte Csaba árváinak

 

Böjte Csaba gyerekei bűvészműsor közben

 

Böjte Csaba atya gyerekei, vagyis a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 20 fős gyermekcsoportjának tagjainak arcára varázsoltam mosolyt egy jótékonysági stand up bűvészműsor keretében.


Nem először hívta Böjte Csaba testvér árváit Vas megyébe a Nyugat Médiacsoport (a Nyugat Rádió Szombathely, valamint az ISIS Rádió Sárvár és az ISIS Rádió Körmend szervezésében, Vasvár Város Önkormányzatának segítségével.)

Böjte Csaba testvér pártfogoltjainak életre szóló élményt jelentett az anyaországi kirándulás, amelynek során a gyerekek megismerkednek Szombathely, Vasvár, Bük, Sárvár és Keszthely nevezetességeivel, valamint kirándulásokon vettek részt.

Örömükhöz szerény lehetőségeimhez mérten (a "Világ legrosszabb bűvésze" cím birtokosaként) egy bűvészműsor keretében bűvésztrükkök és poénok segítségével én is hozzájárultam, erről tanúskodnak a fényképek!

 

A legrosszabb bűvész jótékony célú bűvészműsora

 

Böjte Csaba élete


Böjte Csaba civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt a szakmáját feladta, egy évig élt és dolgozott bányászként a Hargitán. Ezzel a döntéssel, akaraterejét próbára téve, lelkiekben már a papi pályára készült.


Édesapja költő volt, s egy verse miatt a Ceaușescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult. A börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt. Csabának ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Ennek hatására döntötte el, hogy pap lesz.

A ferences rendbe még a Ceaușescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, mielőtt 1989-ben pappá szentelték.

Böjte Csaba életeTöbb helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete.

Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek.

A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására.

Böjte atya válasza az volt, hogy a gyerekeket rakják az utcára a rendőrök. Ez nem történt meg.

Az árvákat befogadó ferences rendi szerzetesnek hamar híre ment Déván.


Mára tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is.

Az alapvető életfeltételeken kívül (ruha, étel, stb.) taníttatásukkal is foglalkozik, melybe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik.

(Fotó és forrás: Wikipedia)

 

További jótékony tevékenységek 2014 nyarán:


Humoristák ingyenes műsorral várták a Művészetek Völgye 2014 fesztivál látogatóit Taliándörögdön és még egy paralimpikonnak is segítettek!

Humoristák a Művészetek Völgye 2014-es programban

Ingyen lehetett szórakozni a Showder Klub, a Comedy Central és a Rádiókabaré fellépőinek műsorán a 24. Művészetek Völgye fesztivál egyik taliándörögdi helyszínén, a Kocsor Házban.


A Stand Up Brigád humortársulat tagjai idén is megszállták a taliándörögdi Kocsor házat, hogy immár harmadik alkalommal csaljanak mosolyt a völgylakók arcára 2014. július 25-től augusztus 2-ig minden este 19.00-tól.

A Brigádhoz tartozó humoristák közül olyan közkedvelt nevettetők léptek fel, mint például a Showder Klub humoristái Lorán Barnabás (Trabarna) és Somogyi András, a Karinthy-gyűrűs Maksa Zoltán és Éles István, a színész-humorista Beleznay Endre, a Rokker Zsoltti figurájával ismertté vált Erdei Sándor, vagy a tv2 Frizbijéből ismert Polgár Peti és Szép Bence.

A III. Humor a Völgyben fesztivál érdekessége, hogy a szervezők nem nyertek pályázati támogatást a rendezvényre, amelyet így önerőből és szponzori támogatásból finanszíroznak.


Bencsura Zoltán paralimpikon támogatása

 

Bencsura Zoltán paralimpikon támogatása

 

A III. Humor a Völgyben fesztivál keretében, a Stand Up Brigád, a ComMedias Egyesület és az Ostoros-Novaj Bor Zrt. jóvoltából Bencsura Zoltán paralimpikont is támogattuk, amelyről bővebben a Bencsura Zoltán támogatása cikkben lehet olvasni!

Ajánlatkérés

Név *
Megszólítás - válassz az alábbi lehetőségekből
Telefon *
Email cím *
Igényelt produkció - válassz az alábbi lehetőségekből

Rendezvény dátuma / a fellépés kezdési időpontja

Rendezvény jellege (céges/falunap/magán stb.)
Pontos helyszín, színpadi körülmények
Egyéb információk (preferált fellépők, további információk az árajánlathoz)

Aktuális

Reflektorfény