Kabaré Maraton 2015 I Kabarémaraton 2015 program

Kabaré Maraton humoristák közreműködésévelKabaré Maraton 2015

Humoristák, Stand Up Comedy fellépők, kabaréjelenetek, rekordkísérlet a Kabaré Maraton-on!


 

Kabaré Maraton 2015

stand up comedy fellépők, humoristák, kabarészínészek közreműködésével

2015. március 28. 19.00-tól

2015. március 29. 20.00-ig

 

Kabaré Maraton 2015

Kabaré Maraton – 24 órás humorfolyam Rejtő Jenő születésnapján


A Kabaré Maraton a Stand Up Brigád humortársulat tisztelgése egy legendás író (Rejtő Jenő) emléke előtt egy legendás kabarészínházban (Bethlen Téri Színház).

Március 29-én ünnepeljük a magyar irodalom és a humor egyik legjelentősebb alakjának, Rejtő Jenőnek a születésnapját, amelyről társulatunk évről évre igyekszik egy-egy emlékezetes színházi/kulturális eseménnyel megemlékezni.

Az elmúlt év márciusában, 80 év szünet után, a „Bethlen Téri Kabaré” című bemutatónkkal visszatért a pesti kabaré a Bethlen Téri Színház falai közé.

Ebből az alkalomból a Stand Up Brigád humortársulat és a Bethlen Téri Színház 2015. március 28-án 19 órától másnap 20 óráig egy 24 órás kabaré maratonnal állít emléket hazánk egyik legolvasottabb írójának, a 37 évesen munkaszolgálatban elhunyt Rejtő Jenőre, aki a közismert légiós és western regényei mellett számos színdarabot, librettót és kabarétréfát is jegyzett.

A Kabaré Maraton programjában 24 órán keresztül kabaréjelenetek, stand up comedy produkciók, önálló humorestek, zenés produkciók váltják egymást Humorfesztivál-díjas, Karinthy-gyűrűs, Bonbon-díjas humoristák, kabarészínészek és amatőr humoristák előadásában.

A Kabaré Maraton műsorfolyamában a Rejtő-jelenetek, a stand up comedy produkciók, a tavalyi nagy sikerű bemutatónk, a Bethlen Téri Kabaré mellett lesz „Rádiókabarés humoróra”, vallási témájú stand up comedy, humoros, zenés gyermekműsor, sőt egy Guinness-rekordkísérlet is lesz!

 

 

Kabaré Maraton fellépők


A Kabaré Maraton humorista fellépői többek közt: Aradi Tibor, Beleznay Endre, Maksa Zoltán, Erdei Sándor (Rokker Zsoltti), Varga Ferenc József, Fülöp Viktor, Gombos Szabolcs, Gombos Tibor, Polgár Peti, Somogyi András, Kövesdi Miklós Gábor, Szente-Veres Adrienn, Szép Bence, Tényi Anett, Ürmös Zsolt, Kovács "Kovi" István, Lorán Barnabás Trabarna, Rekop György, valamint a Stand Up Brigád humorista tehetségkutató rendezvényein legjobbnak bizonyult amatőr humoristák.

 

A Kabaré Maraton 24 órás időtartama alatt terveink szerint több mint 30 profi és amatőr humorista szórakoztatja a Bethlen Téri Színház nézőterén a közönséget.


 

A Kabaré Maraton 2015 program

 

2015. március 28., szombat:

19-00-19.50 – Rejtőzködő Kabaré a’ la Rejtő Jenő

(Éles István, Szép Bence, Ürmös Zsolt, Merklin Ferenc, Orbán Sándor, Wéber Tamás)

20.00-20.50 – GEGmenők a Comedy Centrál humoristáival: Gombos Szabolcs, Gombos Tibor és Fülöp Viktor

21.00-21.50 – Humortitánok órája: Kővári Máté, Sulyok Péter, Hajdú Geri

22.00-23.50 – Mert hülye azért vagyok! - Aradi Tibor és Varga Ferenc József

 

2015. március 29.,vasárnap:

0.00- 0.50 – GEGmenők: Somogyi András és Polgár Péter

1.00-1.50 – Pikáns poénok órája: Putz Attila és Kovács Kovi István

1.59 – ÓRAÁTÁLLÍTÁS

3.00- 3.50 – Open Mic Night – Stand up tehetségkutató

4.00- 4.50 –  Open Mic Night – Stand up tehetségkutató

5.00- 5.50 –  Open Mic Night – Stand up tehetségkutató

6.00- 6.50 –  Rádiókabarés humoróra – válogatás a Rádiókabaré 2014-es jeleneteiből

7.00- 7.50 –  Reggeli zenés ébresztő: Wéber Tamás – Orbán Sándor

8.00- 8.50 –  Sallai Ervin és Kövesdi Miklós Gábor

9.00 –  17.00 – NEKEM 8! Szikra Laci 8 órás non-stop Stand up comedy rekordkísérlete (Színházterem)

(A kávézóban: 10.00- 11.00: Kölyök Open Mic és humoros gyerekműsor)

17.05-17.55 – Ricsifiú (Kertész Ricsi) és Rokker Zsolti közös estje

18.00-19.50 – Best of Bethlen Téri Kabaré (Beleznay Endre, Éles István, Szép Bence, Ürmös Zsolt)

20.00-20.50 – Van kettő agy nélkül: Lorán Barnabás Trabarna és Rekop György

Műsorvezető: Szép Bence

A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!


A Kabaré Maraton szeretettel vár!

 

 

Bűvészműsorok, gyerekműsorokhumorista fellépők linkjei

Stand Up Fellépők I Gyerekműsor videók I Esküvőre meglepetés I Születésnapra ajándék I Humorista videók I Humorista rendezvényre I Bűvész IBűvészműsorok I Esküvőre ajándék I Videók I Fellépők I Mondom a magamét I Műsorvezető I Műsorvezető rendezvényre I Esküvőre különleges ajándék ISzületésnapra különleges ajándék I Bűvész óvodába I Bűvész iskolába I Dumaszínház I Házassági évfordulóra ajándék I Standup fellépők I Házassági évfordulóra meglepetés I Humoristák I Frizbi I Dumaszínpad műsorok I Kabaré I Humoristák rendezvényre I Humorista blog I Rendezvényre humoristák IEsküvőre Stand Up I Kabaré Kommandó I Standup I Születésnapra ajándék I Iskolai műsor I Humorista árak I Stand Up Humorista I Bűvészműsor óvodába IBűvészműsor iskolába I Gyerekműsor megrendelés I Gyerekműsorok I Gyerekműsorok megrendelés I Stand Up fellépők I Gyerekműsorok megrendelése előttI Gyerekműsor Blog I Gyerekműsor I Gyerekműsorok I Bűvészműsor I Bűvészműsor Blog I StandUp Fellépések I Gyerekműsorok rendelésHumoristák az RS9 Színházban Rádiókabaré fotók I Stand Up Comedy humoristák I Lakodalom meglepetés I Műsor lakodalomStand Up fellépő I BűvészshowGyerekműsorok I Bűvész Show I Bűvész rendezvényre Humoristák jótékonysági fellépése Rakaczki BencéértBethlen Téri KabaréIngyenes StandUp Budapesten I Humoristák a Nóta Tv-nMűsorvezető rendezvényreHumorista megrendelése saját szervezésű rendezvényreHumoristák megrendelése előtt - tippek I Humoristák kabaréjaGegmenőkGegmenők - Humoristák videóiGegmenők Nóta TvHumoristák KecskemétenHumoristák májusbanHumoristák KecskemétenHumorista előadókHumorista és a Puli SpaceSzép Bence a RádiókabarébanÚjabb Gegmenők videók - 4Humoristák a Művészetek Völgye 2013 programjábanHumoristák Vasváron és BükönTanácsok házi pálinkafőzéshezHumoristák a VölgybenHumorista tehetségkutató

AdobeGoogleMicrosoftApplew3

Kabaré Maraton I Kabarémaraton I Kabaré Maraton fellépők I Kabaré Maraton jegyvásárlás I Kabaré Maraton 2015 I Kabaré Maraton Kovi I Kabaré Maraton Bethlen Téri Színház I Kabaré Maraton humoristák I Kabaré Maraton közreműködők I Kabaré Maraton Open mic I Kabaré Maraton humorista fellépők I Kabaré Maraton humorista tehetségkutató

Ajánlatkérés

Név *
Megszólítás - válassz az alábbi lehetőségekből
Telefon *
Email cím *
Igényelt produkció - válassz az alábbi lehetőségekből

Rendezvény dátuma / a fellépés kezdési időpontja

Rendezvény jellege (céges/falunap/magán stb.)
Pontos helyszín, színpadi körülmények
Egyéb információk (preferált fellépők, további információk az árajánlathoz)

Aktuális

Reflektorfény