Pro Natus-díj


Pro Natus-díj


A hátrányos helyzetű gyerekeket támogató Tradíció és Jövő Alapítvány díjat hozott létre, hogy elismerjék azoknak a non-profit szervezeteknek a munkáját, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekeket, vagy az őket segítőket rendszeresen támogatják.

A 2018 január elsején kihirdetett határozat szerint az első Pro Natus-díjat az egri Animus Egyesület kapja.

Lepres Dávid, a díjat odaítélő civil szervezet, a Tradíció és Jövő Alapítvány titkára szerint az Animus Egyesület évek óta kitüntetett figyelmet fordít a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére - Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta területein egyaránt.

Alakulása óta az egyesület tagjai önzetlenül segítenek hátrányos helyzetű, testi fogyatékkal élő vagy mélyszegénységben élő roma gyermekeken. A gyerekeknek táborokat, programokat, tehetségkutató rendezvényeket szerveznek, gyerekműsorokkal szórakoztatják őket.

Az Animus Egyesület évek óta rendszeresen szervez programokat a Böjte Csaba atya által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondjaira bízott gyerekeinek. Az egyesület tagjai nemcsak Erdélyben szórakoztatják a gyerekeket, hanem régóta bekapcsolódnak a magyarországi programjaik szervezésébe is, több helyszínen, számos magyarországi megyét és régiót érintve.

A Pro Natus-díjjal az Animus Egyesület tagjainak évek óta tartó színvonalas munkáját köszönik meg és bátorítják őket a további lelkes és önkéntes munkavégzésre.

Az Animus Egyesület alelnöke, Dr. Cserháti Csaba, Libertiny Mária elnök asszony és az egyesület tagjai nevében megköszönte az elismerést, és ígéretet tett arra, hogy a jövőben (amennyiben pénzügyi helyzetük is megengedi) még változatosabb, még izgalmasabb, még több gyermeknek élményt adó programot fognak szervezni az egyesület tagjai és önkéntesei. Terveik szerint az egyesület elsődleges célcsoportját 2018-ban filmkészítő tábor, kézműves foglalkozások, interaktív gyerekműsorok, hagyományőrző- és nemzeti identitást erősítő programok, bűvészműsor, ismeretterjesztő előadások fogják majd szórakoztatni - az óvodástól a fiatal felnőtt korosztályig.

Az Animus Egyesület munkáját a Nemzeti Együttműködési Alap mellett 2017-ben Eger Megyei Jogú Város, a Miniszterelnökség, valamint cégek-magánszemélyek is támogatták. Az Animus Egyesület 2018-ban is több jótékonysági programot szervez erdélyi és magyarországi, nélkülözéssel élő honfitársunk megsegítésére, támogatására.

Ajánlatkérés

Név *
Megszólítás - válassz az alábbi lehetőségekből
Telefon *
Email cím *
Igényelt produkció - válassz az alábbi lehetőségekből

Rendezvény dátuma / a fellépés kezdési időpontja

Rendezvény jellege (céges/falunap/magán stb.)
Pontos helyszín, színpadi körülmények
Egyéb információk (preferált fellépők, további információk az árajánlathoz)

Aktuális

Reflektorfény

Rekop György elérhetősége

A szabadszájú telepi fenegyerek, a humorista, a troll, a T-közép megmondó-embere, aki visszanyerte Erdélyt pókeren!

Rekop György humorista fellépő megrendelése


Rekop György megrendelése
elsősorban céges rendezvényre, szállodai rendezvényre megoldható, de bizonyos feltételekkel falunapra, családi rendezvényre is megoldható. Nem beszél zöldségeket, néha viszont szívja őket...