Éles István elérhetősége

Éles István megrendelése
Karinthy-gyűrűs humorista, parodista aki karakterben énekel Korda György, Zorán és egy sereg híres énekes hangján.
Éles István humorista
Éles István Budapesten született 1954. február 27-én. Látszerész szakmában végezte el a szakmunkásképzőt, majd érettségi után a Pécsi Tanárképzőben tanult. Tanári diplomáját 1982-ben kapta. Már diákként is szeretett a színpadon szerepelni, amatőr színészként ért el sikereket, később folyamatosan képezte előadói képességeit. A '80-as évek legendás hakni-időszakában már sztárokkal lépett fel, emellett szinkronszerepei voltak.
1990-ben az egész ország a szívébe zárta, amikor az Éles-Horváth duó tagjaként paródiáival (az ikonikussá vált Torgyán József-paródiával) megnyerte a Rádiókabaré III. Humorfesztiváljának első díját. Horváth Szilveszterrel sikert-sikerre halmoztak, rengeteg helyre hívták őket országszerte.
1991-től 1996-ig tagja volt a Mikroszkóp Színpad társulatának.
1992-től az Uborka című paródiaműsor egyik oszlopos tagja, 1998-tól a Szatelit című műsorban, 1999-től a Szeszélyes évszakokban is szerepelt.
2002-ben Karinthy-gyűrűt kapott a Rádiókabaré műsorában mutatott kiemelkedő teljesítményéért.

Éles István elérhetősége
Éles István humorista elsősorban céges rendezvényekre, művelődési házakba szervezett műsorokra rendelhető, de bizonyos feltételekkel családi rendezvényeken is fellép.
Kabaré-előadások
Éles István több kabaré előadásban is szerepel Beleznay Endre, Maksa Zoltán, Köllő Babett, Szép Bence, Ürmös Zsolt stb. társaságában:
A kabaré produkciók rendkívül olcsón megrendelhetőek elérhetőségeinken!

Éles István telefonszáma
Éles István megrendelése esetén a telefonszáma kiadható, egyéb esetben a humorista dönti el, megadható-e a telefonszáma harmadik félnek.
Éles István megrendelése esetén elérhetősége és műsorának feltételei kapcsán
keresd Bődi Ari fellépő-koordinátort:
+36 70 258 02 54
vagy Szép Bencét: +36 20 20 99 7 99
Fellépő rendelés és kötelezettségmentes ajánlat kérése:
[email protected]
de a legprofibb, ha kitöltöd a lenti ajánlatkérő formulát!
Aranyosi Péter, Aradi Tibor, Bach Szilvia, Badár Sándor, Bagi Iván, Bellus István, Beleznay Endre, Bihari Gellért, Bödőcs Tibor, Bruti, Dolák-Saly Róbert, Erdei “Rokker Zsoltti” Sándor, Éles István, Fülöp Viktor, Gaál Dániel, Galla Miklós, Gajdos Zoltán, Hadházi László, Hajdú Steve, Ihos József, Kertész Richárd – Ricsi fiú, Kiss Ádám, Kormos, Anett, Kőhalmi Zoltán, Laár András, Lorán Barnabás “Trabarna”, Maksa Zoltán, Musimbe Dávid Dennis, Nagy Bandó András, Nacsa Olivér, Nádas György, Orbán Sándor, Orosz György, Polgár Peti, Rekop György, Somogyi András, Sulyok Péter, Szente-Veres Adrienn, Szántó Sándor, Szikra László, Szép Bence, Szobácsi Gergő, Szőke András, Ürmös Zsolt, Vajtó László, Varga Ferenc József...
…és még sok feltörekvő stand up comedy előadó!
A humoristák mellett világbajnok, magyar és nemzetközi versenyeket nyert bűvészek (Hajnóczy Soma, Badár Tamás, Bognár Krisztián, Juhász Marcell, Kelle Botond, Kiss Balázs, Molnár Zoltán, Susán Péter, Szép Bence, Párkányi Kolos stb.) kabaréelőadások, operett-, mulatós produkciók is vannak.