Kormos Anett elérhetősége
Kormos Anett megrendelése
A leghíresebb női humorista, Kormos Anett megrendelése nem megoldható jelenleg. Mivel újabban ideje nagy részét a forgatókönyvírás teszi ki (jelenleg A mi kis falunk sorozaton dolgozik), ezért stand up comedy műsorral csak ritkán és kizárólag saját szervezésben lép fel!
Csak önálló estjein láthatja őt a közönség!
Céges rendezvényeket, online műsorokat, szabadtéri produkciókat, családi rendezvényeket, műsorvezetést semmilyen körülmények közt nem vállal!
Ha más fellépő is szóba jöhet, kérj ingyenes, gyors ajánlatot a lenti ajánlatkérő formulával!
Kormos Anett
Kormos Anett humorista, forgatókönyvíró, újságíró Lengyeltótiban, Somogy megyében született 1981. november 22-én.
Általános iskolai tanulmányait Balatonbogláron, középiskoláját Pécsett végezte. A középiskolai "Kelet" című lapban jelentek meg első írásai. Főiskolai tanulmányait a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola kommunikáció-művelődésszervező szakán végezte. Írt a Frissítő című főiskolai hetilapnak, az Író Deáknak, a Kilátónak valamint alapító tagja volt az Albatrosz című közéleti és irodalmi folyóiratnak. Ekkor már jelentek meg írásai a Népszabadságban és az Életünk 2000-ben is.
A szombathelyi főiskola befejezése után Budapestre költözött. A Kiskegyedben és a Gyöngyben is 2004 óta jelennek meg írásai, 2006-ban pedig novelláskötetet adott ki Ingyen Színház címmel.
2009-ben benevezett a Magyar Televízió stand-up comedy tehetségkutatójába, a Mondom a magamét! című műsorba, ahol a második helyezést érte el. Ekkor figyelt fel rá Litkai Gergely, a Dumaszínház főszerkesztője, aki meghívta Anettet a Dumaszínház társulatába. A műfaj első női előadójaként 2010 áprilisában szerepelt először a Showder Klubban. Sajátos humora, érzelemmentes, mosolytalan előadásmódja azóta védjegyévé vált.
Alkalmi vendégként időnként feltűnt a Heti Hetesben, de a humor mellett az újságírással is foglalkozott, a WMA-oldal egyik vezető szerkesztője is volt.
A Dumaszínház legismertebb humoristáival készült interjúit a Dumaszínház – Tankönyv és munkafüzet címmel megjelent riportkönyvében publikálta 2010-ben.
2016-tól írója az A mi kis falunk sorozatnak és számos mozifilmnek.
Két kislány édesanyja.
Kormos Anett elérhetősége
A humorista nem vállal szabad téri vagy privát rendezvényeket, csak önálló esteken tud fellépést vállalni.
Kormos Anett új műsora: Top Lesz
Kormos Anett hosszú hallgatás után új önálló estjében mesél mindarról, ami az elmúlt időszakban történt vele. Stand up comedy előadásában szó lesz házasságról, válásról, gyerekről, kamaszgyerekről, világvégéről, és mindenről, ami miatt sírni kéne, de csak röhögve lehet túlélni. Az est célja, hogy a néző hazafelé tartva úgy érezze: az ő élete...végülis egészen tűrhető.
Az előadást 18 éven felülieknek ajánlják!
Kormos Anett telefonszáma
Kormos Anett telefonszáma nem nyilvános, alkotói szabadságának végéig nem adható ki.
Egyéb humoristák elérhetősége és műsorainak feltételei kapcsán örömmel segítünk:
keresd Bődi Ari fellépő-koordinátort: +36 70 258 02 54
vagy Szép Bencét: +36 20 20 99 7 99
Fellépő rendelés és kötelezettségmentes ajánlat kérése: [email protected]
de a legprofibb, ha kitöltöd a lenti ajánlatkérő formulát!
Amíg Kormos Anett nem vállal fellépéseket, más humoristák műsorát szívesen ajánljuk, klikkelj ide:
Stand Up fellépők megrendelése
Aranyosi Péter, Aradi Tibor, Bach Szilvia, Badár Sándor, Bagi Iván, Beleznay Endre, Bihari Gellért, Bödőcs Tibor, Bruti, Dolák-Saly Róbert, Erdei “Rokker Zsoltti” Sándor, Éles István, Fülöp Viktor, Forgács Gábor, Gaál Dániel, Galla Miklós, Gajdos Zoltán, Hadházi László, Ihos József, Kertész Richárd – Ricsi fiú, Kiss Ádám, Kormos, Anett, Kőhalmi Zoltán, Laár András, Lorán Barnabás “Trabarna”, Maksa Zoltán, Musimbe Dávid Dennis, Nagy Bandó András, Nacsa Olivér, Nádas György, Orbán Sándor, Orosz György, Polgár Peti, Rekop György, Somogyi András, Sulyok Péter, Szente-Veres Adrienn, Szántó Sándor, Szikra László, Szép Bence, Szőke András, Ürmös Zsolt, Vajtó László, Varga Ferenc József...
…és még sok feltörekvő stand up comedy humorista!
A humoristák mellett világbajnok, magyar és nemzetközi versenyeket nyert bűvészek (Hajnóczy Soma, Badár Tamás, Bognár Krisztián, Juhász Marcell, Kelle Botond, Kiss Balázs, Molnár Zoltán, Susán Péter, Szép Bence, Párkányi Kolos stb.) kabaréelőadások, operett-, mulatós produkciók is vannak.
Stand Up Comedy előadók megrendelése céges rendezvényre, privát rendezvényre a lenti ajánlatkérő modullal vagy a lenti humorista rendelés szövegre klikkelve: