Köllő Babett elérhetősége

Köllő Babett megrendelése
Köllő Babett elég elfoglalt és keresett fellépő, de céges rendezvényekre, szállodai eseményekre, gálaműsorokra, ünnepségekre is rendelhető műsorvezetőnek. Konkrét rendezvény esetén dönti el, hogy el tudja-e vállalni a műsorvezetést, ezért érdemes előzetesen e-mailben elküldeni a rendezvény rövid leírását, hogy konkrét ajánlatot tudjon adni.
Köllő Babett
Köllő Babett (Szekszárd, 1978. október 30. –) színésznő, táncos, operettprimadonna és valóságshow-szereplő. Szerepelt reklámokban (a legendás Kaiser-sörreklámban és a Lidl egyik sokat játszott spotjában, feltűnt tv- és mozifilmekben, színházi produkciókban, de az országos ismertségét a Viasat 3 által sugárzott Feleségek luxuskivitelben című reality műsor hozta meg.
Köllő Babett a gyermekkorát Tolna megyében, Bonyhádon töltötte. Az általános iskolában szertornázott, szavalt, színjátszókörbe és zeneiskolába is járt. Középiskolai tanulmányait a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tánctagozatán folytatta. A klasszikus balett mellett színészmesterség órákra is járt Füsti Molnár Évához. Középiskolai tanulmányai során döntötte el, hogy színésznő lesz egy musical szerep hatására. A középiskola után Gór Nagy Mária színitanodájába járt.

Tanulmányai befejezése után visszatért Pécsre és a Harmadik Színház társulatának tagja lett. Játszott Győrben, Kalocsán, a budapesti Játékszínben. Jelenleg szabadúszó. Látható a Vidám Színpadon, a Thália Színházban és a Pesti Magyar Operett társulat előadásaiban.
Köllő Babett szerepelt tv-sorozatban (Hacktion: Újratöltve, Fapad, Zsaruvér és Csigavér, 200 első randi) sikeres mozifilmekben (Kontroll, Kaméleon, Valami Amerika 2.) realityben (Feleségek luxuskivitelben, Celeb vagyok, ments ki innen!, Csak show és más semmi!), 2020-ban pedig a Sztárban sztár zsűritagja lett.
2005-ben ismerkedett meg férjével, Szabó Andrással, a korábbi autóversenyzővel, aki ma már ingatlanfejlesztési tanácsadó. 2010. április 21-én született meg kislányuk, Milla.
Köllő Babett operett műsorral jelenleng NEM rendelhető!

Köllő Babett elérhetősége
Köllő Babett rendezvényekre KIZÁRÓLAG műsorvezetőnek rendelhető!
Köllő Babett műsorvezetésének megrendelése esetén
keresd Bődi Ari fellépő-koordinátort:
+36 70 258 02 54
vagy Szép Bencét: +36 20 20 99 7 99
Fellépő rendelés és kötelezettségmentes ajánlat kérése:
[email protected]
de a legprofibb, ha kitöltöd a lenti ajánlatkérő formulát!
Az alábbi humorista előadók kapcsán tudsz érdeklődni a stand up comedy műsoruk költségeiről:
Aranyosi Péter, Aradi Tibor, Bach Szilvia, Badár Sándor, Bagi Iván, Bellus István, Beleznay Endre, Bihari Gellért, Bödőcs Tibor, Bruti, Dolák-Saly Róbert, Erdei “Rokker Zsoltti” Sándor, Éles István, Fülöp Viktor, Gaál Dániel, Galla Miklós, Gajdos Zoltán, Hadházi László, Hajdú Steve, Ihos József, Kertész Richárd – Ricsi fiú, Kiss Ádám, Kormos, Anett, Kőhalmi Zoltán, Laár András, Lorán Barnabás “Trabarna”, Maksa Zoltán, Musimbe Dávid Dennis, Nagy Bandó András, Nacsa Olivér, Nádas György, Orbán Sándor, Orosz György, Polgár Peti, Rekop György, Somogyi András, Sulyok Péter, Szente-Veres Adrienn, Szántó Sándor, Szikra László, Szép Bence, Szobácsi Gergő, Szőke András, Ürmös Zsolt, Vajtó László, Varga Ferenc József...
…és még sok feltörekvő stand up comedy humorista!
Aradi-Varga Show megrendelése I Makukában hömbölödni
A humoristák mellett világbajnok, magyar és nemzetközi versenyeket nyert bűvészek (Hajnóczy Soma, Badár Tamás, Bognár Krisztián, Juhász Marcell, Kelle Botond, Kiss Balázs, Molnár Zoltán, Susán Péter, Szép Bence - A Világ Legügyetlenebb Bűvésze, Párkányi Kolos stb.) kabaré előadások, gyerekműsorok, egyedi bűvészműsorok, operett-, mulatós produkciók is vannak.
Humorista rendelés céges rendezvényre, fellépők falunapra, születésnapi meglepetés ajándék műsornak?
Villámgyors ajánlatkérés itt: