Szomszédnéni Produkciós Iroda megrendelése
Szomszédnéni Produkciós Iroda elérhetősége
A legnépszerűbb erdélyi magyar humoristák, a Szomszédnéni Produkciós Iroda elérhetősége kapcsán sok megkeresést kapunk, ezért mindenkinek a dolgát megkönnyebbítendő, leírjuk, a népszerű humoristák műsora rendelhető-e oldalunkon keresztül. Mivel nagyon kedveljük Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs munkásságát, összegyűjtöttünk róluk pár érdekességet, olvasd el, hátha találsz olyan információt róluk, amit korábban nem tudtál.
Szomszédnéni Produkciós Iroda
A Szomszédnéni Produkciós Iroda erdélyi humoristák alkotta humorduó, tagjai Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs. 2001-ben alakultak Kolozsváron, kevesen tudják, hogy volt egy harmadik tagja is a Szomszédnéninek, Dobos Zoltán, de ő a kezdeti fellépések után nem folytatta a munkát a ma is aktív két taggal.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda egyik első fellépésén készült ez a fotó, amely az első hivatalos kép a humoristák műsoráról.
Kevésbé ismert, hogy életünk második fellépésén, Marosvásárhelyen megdobálták őket üveggel, székekkel, de szerencsére nem találták el a humoristákat. Tóth Szabolcs ekkor úgy gondolta, többet nem lép a színpadra, de Bálint Ferenc meggyőzte őt, hogy a kudarc ne vegye el a kedvét - és neki lett igaza.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristái a Dumaszínház társulatának oszlopos tagjai, rendszeresen fellépnek a Showder Klub és a Comedy Central bemutatja tévéműsorokban, a Rádiókabaréban, amelynek több alkalommal műsorvezetői is voltak, továbbá ők indították el az Erdélyi Humorfesztivált.
Népszerűségük kezdetén, amikor még Erdélyben laktak, a Kolozsvári Rádióban havi rendszerességgel jelentkeztek műsorukkal.
2011-ben, elsőként Erdélyből, megkapták a Magyar Rádió Bonbon díjat. (A díjat ma már nem adják ki, a Rádiókabaréban eredményes munkájukat díjazta ezzel a Rádiókabaré szakmai stábja.)
2014-ben Karinthy-gyűrűvel ismerték el munkásságukat. (Ekkor még a Karinthy-gyűrűt hivatalosan a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré című műsorban nyújtott teljesítmény után ítélték oda a humoristáknak, 2019-ben változott ez meg, amikor a Bagi-Nacsa páros Karinthy-gyűrűjét már azzal az indoklással adták át, hogy az MTVA műsoraiban nyújtott eredmények alapján kapják meg a humorista előadók vagy írók a Karinthy-gyűrűt. Érdekesség, hogy 2020-ban nem osztották ki a díjat.)
Az Erdélyi Humorfesztivál kitalálása és éveken keresztül a sikeres megvalósítása is Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs nevéhez fűződik, hiszen a fiatal humoristák a Kolozsvári Magyar Diákszövetségben nagyon akartak valamit csinálni. Bálint Ferenc és Horváth Zsolt kitalálta az Erdélyi Humorfesztivált és az ötlet Szabolcsnak is megtetszett.
Megszervezték az első Erdélyi Humorfesztivált, ami olyan nagy siker lett, hogy saját bevallásuk szerint utána két-három évig nem is szervezte többet. Engedve a közönség kívánságának, pár év múlva újra életre hívták a humorfesztivált, amit utána még 11 éven keresztül folyamatosan megszerveztek, majd átadták a fiatal generációnak és ma már ők szervezik.
Erdélyi humoristák Magyarországon
Több helyen is elmondták már, hogy Erdélyben mást jelent nekik fellépni, mint Magyarországon, hiszen van néhány jelenetük, ami csak Erdélyben érthető. Ezek a helyi viszonyokra vannak kihegyezve, például a román-magyar együttélésre. Ezeket nem tudják előadni Magyarországon, mert a magyarországi nézők nem értik ezt a helyzetet. De van néhány jelenetük, ami kifejezetten magyarországi szemmel, füllel érthető csak, ami például az okmányirodáról, a kormányablakról szól, ami digitalizálva van, de mégsem működik. A Szomszédnéni ezt próbálta Erdélyben előadni, de a nézők természetesen nem értették, így ezeket a műsorelemeket nem adják elő Erdélyben.
A legújabb estjük a „Nem azért mondom!” azoknak a névtelen hősöknek szól, akiket nap mint nap idegesítenek, bosszantanak és irritálnak olyanok, akik amúgy is „nem azért mondták”.
Aki jobban meg szeretné ismerni őket, azoknak ott a „Szomszédnéni: Együtt és külön” stand up comedy műsoruk.
Az önálló előadások mellett Litkai Gergellyel kalandoznak multilandben – „Cégeshármas” című előadásuk az Excel hiénáknak és az idegösszeomlás szélén álló középvezetőknek szól, nem kizáró jelleggel.
Bálint Ferenc humorista könyve
Bálint Ferencnek "Felelős alkoholista - Túlélési tanácsok világjárvány esetére" címmel nemrég könyve is megjelent.
"Lenyűgöző alkotás. Ha lesz időm, majd el is olvasom." - ajánlotta így a kötetet Kiss Ádám humorista, "Hashasítóan humoros!" - vélekedett róla Varga Livius, a Quimby zenésze.
Hogyan éli meg egy humorista a bezártságot, és milyen az, amikor egy járvány közepén, fellépések híján, tudatosan menekül az alkoholizmusba? Milyen módszerrel tudjuk a saját testsúlyunk többszörösét hazavinni borból? Hogyan keveredik egy pacifista kocsmai verekedésbe? Miért kell megfenyegetni egy fitneszgurut? Mi a baj a gravitációval? Hány sör nem sör?
Vedd meg a könyvet Te is!
A humorista otthon nem viccel
– 20 éves a Szomszédnéni Produkciós Iroda
Nézd meg a fenti kitűnő interjút, amely a Szomszédnéni Produkciós Iroda 20 éves fennállása kapcsán készült 2022 tavaszán!
Szomszédnéni Produkciós Iroda elérhetősége-megrendelése
A Szomszédnéni Produkciós Iroda a legnépszerűbb humorista-duó Magyarországon, a Szomszédnéni megrendelése kapcsán a Dumaszínház elérhetőségein keresztül érdemes elindulni, mert kizárólagos szerződés köti őt oda.
A Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjainak telefonszáma részünkről nem kiadható, mert a legtöbb humorista előadóhoz hasonlóan ők is védik a magánéletüket.
A Szomszédnéni megrendelése kapcsán sajnos nem tudunk segíteni, de más előadók (Aranyosi Péter, Badár Sándor stb.) is szóba jöhetnek a rendezvényeden, örömmel állunk rendelkezésedre elérhetőségeinken, töltsd ki a lenti ajánlatkérő formulát!
HUMORISTA RENDELÉS
Aranyosi Péter, Aradi Tibor, Bach Szilvia, Badár Sándor, Bagi Iván, Beleznay Endre, Bihari Gellért, Bödőcs Tibor, Bruti, Dolák-Saly Róbert, Erdei “Rokker Zsoltti” Sándor, Éles István, Fülöp Viktor, Forgács Gábor, Gaál Dániel, Galla Miklós, Gajdos Zoltán, Hadházi László, Ihos József, Kertész Richárd – Ricsi fiú, Kiss Ádám, Kormos, Anett, Kőhalmi Zoltán, Laár András, Lorán Barnabás “Trabarna”, Maksa Zoltán, Musimbe Dávid Dennis, Nagy Bandó András, Nacsa Olivér, Nádas György, Orbán Sándor, Orosz György, Polgár Peti, Rekop György, Somogyi András, Sulyok Péter, Szente-Veres Adrienn, Szántó Sándor, Szikra László, Szép Bence, Szőke András, Ürmös Zsolt, Vajtó László, Varga Ferenc József...
…és még sok feltörekvő stand up comedy humorista!
A humoristák mellett világbajnok, magyar és nemzetközi versenyeket nyert bűvészek (Hajnóczy Soma, Badár Tamás, Bognár Krisztián, Juhász Marcell, Kelle Botond, Kiss Balázs, Molnár Zoltán, Susán Péter, Szép Bence, Párkányi Kolos stb.) kabaréelőadások, operett-, mulatós produkciók is vannak.