Vigyázz Vasvár, ez kész KABARÉ!

(A cikket köszönjük a Vasvári Újságnak)

 

Vigyázz Vasvár, ez kész KABARÉ!


A ComMedias Egyesület 15 éve szervez színházi bemutatókat, óvodai és iskolai műsorokat, valamint stand up comedy esteket Vasváron. 2018 őszén újra nevetéstől lesz hangos a Nagy Gáspár Kulturális Központ színházterme. Szép Bence, az egyesület elnöke az őszi programokról mesélt lapunknak.

Az elmúlt másfél évtizedben kizárólag szórakoztató produkciókat szerveztünk Vasvárra és ez idén sincs másként. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy az igény a nevetésre Vasváron: úton-útfélen megállítanak bennünket a városban, hogy mikor lesz a következő színházi estünk. Az érdeklődők számára jó hír, hogy október 9-én, kedden és november 22-én csütörtökön is izgalmas produkciókkal jelentkezünk: egy kabaréval és egy humoros meglepetésműsorral.

A kabaré-előadás idén is a Stand Up Brigád humortársulat produkciója lesz?
Igen, ráadásul olyan fellépőkkel, akiket nagyon kedvelnek Vasváron – és a fellépők is imádják a várost. Legutóbb „A hallgatás ÁFA” című kabaréval járt a társulat városunkban, közkívánatra, hiszen a Kulturális Központ vezetője, Gergye Rezső a városi színházi bérletbe is betette a produkciót. Hasonló szereposztással érkezik a „Vigyázz, kész, KABARÉ!” c. két felvonásos kabaré-előadás is: a főszerepben a méltán népszerű színész-műsorvezető-humorista, Beleznay Endre. Játszótársai közt idén is megtaláljuk a Karinthy-gyűrűs parodistát, Éles Istvánt, a Fábry Most, a Bagi-Nacsa páros és a Rádiókabaré egyik íróját, Ürmös Zsoltot, és Valkó Esztert, aki csak az előadás miatt jön haza Hollandiából, Eszti párja ugyanis ott kapott munkát, így amikor Eszti nem forgat, minden idejét Hollandiában tölti.

Az eddigi kabarék a műfaji sokszínűséget képviselték, az új előadás is a humortársulatotokra jellemző stílust képviseli?
Védjegyünkké vált, hogy produkcióinkban egy-egy klasszikus Rejtő Jenő jelenetet dolgozunk fel, mellette pedig zenés paródiákat, stand up comedy-t, bűvészetet és modern kabaréjeleneteket is láthatnak a nézők. Az elmúlt évek sikerei azt igazolták, hogy a Stand Up Brigád ráérzett a közönség igényeire 2013-ban, amikor a budapesti Bethlen Téri Színházban (a magyar kabarétörténet egyik legendás helyszínén) elindítottuk kabaré-sorozatunkat, amelynek a negyedik produkciója a „Vigyázz, kész, KABARÉ!”. A magyar színházi palettán egyedülálló kezdeményezés a miénk, senki nem csinál hasonló egész estés kabaré-előadásokat. Minden új előadásunkban próbálunk egy újabb szintet ugrani, október 9-én, kedden a nézők majd eldöntik, hogy sikerült-e.

A hagyományos színházi estek mellett a nagy népszerűségnek örvendő stand up comedy-vel is szórakoztatjátok a nézőket. Az elmúlt években viszont a humoristák mellett mindig volt valami kísérleti produkció is a palettán. Mire számíthatunk majd a november 22-i előadásotokon?

A humor egy sokszínű műfaj, természetszerűleg a kabaré és a stand up comedy a legnépszerűbb, de nagyon büszke vagyok arra, hogy Vasváron értő közönsége van a modern szórakoztató produkcióknak és a helyi nézők hihetetlenül nyitottak az újdonságokra. Rengetegen kérdezték, hogy idén is lesz-e interaktív okostelefonos produkció vagy bűvészműsor – nekik is üzenem, hogy valami újdonsággal, különlegességgel idén is készülünk! A kísérletezés előhívja az alkotók kreatív energiáit, de emellett szükség van egy olyan befogadó, az újdonságokra fogékony közönségre is, mint a vasvári.

Nemcsak a felnőttek, hanem a legkisebbek szórakoztatásáról is gondoskodtok, hiszen a ComMedias Egyesület májusban a helyi óvodásoknak is szervezett bűvészműsort. Az a célotok, hogy minden korosztályt szórakoztassatok?

Eleinte ez nem volt ilyen tudatos, egyszerűen csak gyerekprogramokat is akartunk szervezni Vasváron. Azok az iskolások, óvodások, akik először szórakoztak bűvészműsorainkon Vasváron, már felnőtt nézőként ülnek be előadásainkra, vagy a gyermekeiknek készítünk meglepetés műsorokat. A gyermekprodukciókért soha nem kérünk fellépti díjat, de támogatóinknak hála a nézőknek a színházi estekért sem kell olyan mélyen a zsebébe nyúlniuk, mint más településeken. A gyerekeknek mindig különleges öröm előadást készíteni, rendszeresen lépünk fel például a Böjte Csaba atya által életre hívott Dévai Szent Ferenc Alapítványnak – októberben Erdélyben keressük fel a gyerekeket.

Hol lehet jegyet venni az őszi vasvári produkciókra?
Kovács Ildikónál, akit egyetlen kultúra iránt fogékony vasvári polgárnak sem kell bemutatnunk, mivel hosszú évek óta töretlen odaadással és profizmussal támogatója-szervezője a helyi kulturális életnek. Ildit hétköznap munkaidőn kívül vagy hétvégén lehet hívni a 30 429 08 68-as telefonszámon, de elvileg az előadások előtt is lehet jegyet venni – igaz, az utóbbi években szinte az összes jegy elkelt elővételben az egyesület által szervezett produkciókra. Köszönjük, hogy egyesületünket és a helyi kultúrát támogatja Vasvár Város Önkormányzata, a Nagy Gáspár Kulturális Központ, a Castrum Ferreum Kft., a PNH Kft., a Csörnöc Gyöngye Étterem, a Győrvár Tej és győrvári barátaink képviseletében Kaczor Zsolt Mihály polgármester.

Stand Up Comedy fellépők árak

 

Vasvár Kabaré előadás 2018

 

Ajánlatkérés

Név *
Megszólítás - válassz az alábbi lehetőségekből
Telefon *
Email cím *
Igényelt produkció - válassz az alábbi lehetőségekből

Rendezvény dátuma / a fellépés kezdési időpontja

Rendezvény jellege (céges/falunap/magán stb.)
Pontos helyszín, színpadi körülmények
Egyéb információk (preferált fellépők, további információk az árajánlathoz)

Aktuális

2024. szept. 25.

Makukában hömbölödni

Makuka - a szó, amit a borsodi humorista, Aranyosi Péter óta nemcsak Észak-Magyarországon ismernek. De vajon mit jelent a "hömbölödni"? 

Reflektorfény

Bruti elérhetősége

A szókimondó zenész-humorista meghökkentő, egyedi és változatos humorú stand up comedy műsora megrendelhető

Bruti elérhetősége stand up comedy rendelés esetén

Bruti megrendelése esetén a zenés-humorista "egyszálgitáros" vagy normál stand up comedy műsora garantált szórakozást jelent a céges partikon vagy akár családi ünnepségeken is!