Aranyosi Péter humorista is koronavírusos lett

Aranyosi Péter humorista koronavírusos

A stand up comedy humoristák közül Dombóvári István súlyos tünetekkel esett át a koronavíruson, le is mondta a 2021-es fellépéseit. Dombinak az akkor 10 hónapos gyermeke is elkapta a fertőzést, aki már inni sem volt képes.

A Showder Klubos humoristák közül Aranyosi Péter sem úszta meg, aki 6 napra kórházba került a koronavírus miatt, mivel az állapota folyamatosan romlott.

„Már volt két oltásom, amikor elkaptam a vírust. Mit ne mondjak, nem volt kellemes. Amikor lebetegedtem, és kiderült, hogy koronás vagyok, azonnal szóltam a Dumaszínház üzemorvosának, dr. Szlávik Jánosnak, aki azt tanácsolta, vegyek egy oxigénszintmérőt, és megmondta, milyen értéknél menjek azonnal kórházba. Amikor nem kaptam levegőt, bementem a kórházba, ott derült ki, hogy tüdőgyulladásom van. Nagyon megijedtem és féltem. Oxigént és infúziót kaptam, illetve lórúgás erősségű gyógyszereket, amelyektől jobban lettem. Cserébe viszont mindent felborított belül, már ha értik, mire gondolok: a gyomornak nem tesznek jót az ilyen erős orvosságok. Hat napig voltam bent, de szerencsére már itthon lábadozom.” -nyilatkozta a humorista. 

„Még pihennem kell, könnyen elfáradok, és köhögök is, de sokkal jobban érzem magam. Szerencsére a családból senki nem kapta el, még a feleségem sem, pedig vele egy ágyban alszunk.”

Aranyosi Péter úgy tervezi, ünnepek után mindenképpen visszatér a színpadra.

„Az biztos, hogy januártól, ha újra dolgozom, ez is benne lesz a produkciómban. A legjobb az egészben az anyósom volt, aki egyben a könyvelőm is. Felhívtam, miután kiengedtek, elmondtam neki, hogy sikerült túlélnem valamit, amibe sokan belehalnak. Erzsike erre csak annyit kérdezett: „Jó, de hol van a táppénzes papír?” Na, hát így élünk mi.”– nyilatkozta nevetve a humorista.

Aranyosi Péter közben már otthonról igyekszik jótékonykodni karácsony előtt és januártól pótolja az elmaradt műsorokat.

Aranyosi Péter stand up comedy humorista

Aranyosi Péter megrendelése

Humorista rendelés céges rendezvényre, fellépők falunapra, születésnapi meglepetés ajándék műsornak?

Az alábbi humorista előadók kapcsán tudsz érdeklődni a stand up comedy műsoruk költségeiről:

Aranyosi Péter, Aradi Tibor, Bach Szilvia, Badár Sándor, Bagi Iván, Beleznay Endre, Bihari Gellért, Bödőcs Tibor, Bruti, Dolák-Saly Róbert, Erdei “Rokker Zsoltti” Sándor, Éles István, Fülöp Viktor, Forgács Gábor, Gaál Dániel, Galla Miklós, Gajdos Zoltán, Hadházi László, Ihos József, Kertész RichárdRicsi fiú, Kiss Ádám, Kormos, Anett, Kőhalmi Zoltán, Laár András, Lorán BarnabásTrabarna”, Maksa Zoltán, Musimbe Dávid Dennis, Nagy Bandó András, Nacsa Olivér, Nádas György, Orbán Sándor, Orosz György, Polgár Peti, Rekop György, Somogyi András, Sulyok Péter, Szente-Veres Adrienn, Szántó Sándor, Szikra László, Szép Bence, Szőke András, Ürmös Zsolt, Vajtó László, Varga Ferenc József...

Humorista rendelés, céges rendezvényre fellépők, születésnapra meglepetés ajándék műsor

villámgyorsan és egyszerűen a lenti ajánlatkérő formula segítségével!

Ajánlatkérés

Név *
Megszólítás - válassz az alábbi lehetőségekből
Telefon *
Email cím *
Igényelt produkció - válassz az alábbi lehetőségekből

Rendezvény dátuma / a fellépés kezdési időpontja

Rendezvény jellege (céges/falunap/magán stb.)
Pontos helyszín, színpadi körülmények
Egyéb információk (preferált fellépők, további információk az árajánlathoz)

Aktuális

2022. nov. 15.

Párkányi Kolos bűvész megrendelése

A világhírű Penn&Teller Las Vegas-i showjában első magyarként került a bűvészek világranglistájának élvonalába Párkányi Kolos! A világ legismertebb bűvész duója után Téged is szórakoztat a kitűnő magyar bűvész!

Reflektorfény