Aranyosi Pétertől az MTVA elvette a Karinthy-gyűrűt

Aranyosi Pétertől megvonta a Karinthy-gyűrűt az MTVA, miután a stand up comedy humorista korábbi kijelentései szerintük súlyosan sértették egyes népcsoportok méltóságát. A döntés nagy vihart kavart: humorista kollégái kiállnak mellette, a Showder Klub látványosan támogatja, ő maga pedig egy szovjet viccel reagált a történtekre. Közben már „gyűrűégető túrát” is szerveznek a tiszteletére.
Aranyosi Péter Karinthy-gyűrű elvételének rövid története és a szakma reakciói
Az MTVA megfosztotta Aranyosi Pétert a neki 2017-ben odaítélt Karinthy-gyűrűtől. Indoklásuk szerint a humorista „az elmúlt időszakban többször is olyan kijelentéseket tett nyilvánosan, amelyek nemcsak ízléstelenek és kirekesztőek voltak, de súlyosan sértették egyes nemzetiségek és népcsoportok méltóságát”. Bár az indoklás nem részletezte, feltehetően a humorista egyik korábbi nyilatkozatára utalnak, amelyben „dakotákként” hivatkozott a romákra, és azt állította róluk, hogy „tetvesek” voltak a Partizán egy beszélgetésében, amikor arról értekezett, hogy milyen volt moziba menni Borsodban és az első 3 sorban „dakoták” ültek. A közmédia arra is felszólította a humoristát, hogy a továbbiakban semmilyen platformon, semmilyen formában ne hivatkozzon arra, hogy ő a Karinthy-gyűrű díjazottja. (Aranyosi egyébként ezt nem szokta reklámozni, a műsorszervezők szokták néha kiírni a plakátokra, de Aranyosi sosem tett ilyesmit...)
Aranyosi Péter a Facebook-oldalán kommentálta az elismerés visszavonását:
„A gyűrű-ügy margójára.” Van egy kedvenc, 70-es évekbeli szovjet viccem: két ürge találkozik. Azt mondja az egyik a másiknak:
– Képzeld, Iván, Moszkvában viccmesélő versenyt tartottak. Az első helyezett négy évet és két hónapot kapott.
A feleségem tegnap azt mondta:
– Peti, te észre se vetted, de téged erre a versenyre beneveztek!”

Aranyosi Péter 2008 óta a Showder Klub egyik állandó fellépője. A műsor Facebook-oldala borítóképet váltott: Aranyosit ábrázoló fotót töltöttek fel, valamint megosztottak egy 2017-es fellépéséből származó videót – abból az évből, amikor megkapta a Karinthy-gyűrűt.
A poszthoz mindössze ennyit írtak:
„2017-es Showder Klub adás. Ebben az évben kapta Aranyosi Péter a Karinthy-gyűrűt. ❤️????”
A produkció nem fűzött további kommentárt az ügyhöz.
A humoristák közül elsőként Kormos Anett állt Aranyosi Péter mellé egy Facebook-posztban:
"Sokat gondolkodtam, írjak-e erről a témáról vagy se. Aranyosi Péter ugyanis nem szorul védelemre, hiszen nem követett el semmit. Ha védeni kezdem/ kezdjük, talán elülteti a gyanakvást a fejekben, hogy nem zörög a haraszt…Márpedig zörög, különösen ha a paraszt kaszát lenget felé.Semmi okom, motivációm felszólalni Aranyosi Péter mellett, azon kívül, hogy mindig is nagyon kedveltem, és ma is megengedem magamnak ezt a luxust. Aki valaha látta, hallotta fellépni, magánemberként megnyilvánulni, az csak és kizárólag a gyűlöletkeltés céljával vádolhatja meg őt a gyűlöletkeltés szándékával. Hogy Aranyosi Péter normális-e? Aligha. De hát évtizedek óta a színpadon riszálja magát, hogy tömegeket szórakoztasson. Miért lenne normális? Hogyan? De bizton állíthatom, és ezt az állítást az önszerveződésre hajlamos etikai bizottság előtt is vállalom, hogy a szórakoztatás célját esetében sosem fertőzte meg a gyűlöletkeltés szándéka, és ártatlan abban, hogy még mélyebbre csúszott a zabszem azok seggében, akik eleve azzal születtek. Összességében és mindannyiunk érdekében azt javaslom, ne felejtsünk el nevetni, ne felejtsük el a kimondott mondatok mögött meglátni a szándékot, és ne kezdjünk a pc-ség álarca mögé bújva máglyát rakni olyanoknak, akik nem vettek el tőlünk semmit, csak adtak. Senki nem lesz magasabb attól, hogy rááll másokra. Sőt!"
Tóth Edu humorista is Facebook-posztban állt ki Aranyosi mellett. Szerinte a humorista hibázott, de a karaktergyilkosság aránytalan válasz:
„Miközben a profi gépezet hatékonyan karaktergyilkolja Aranyosi Pétert, érdekes módon nem említődik meg, hogy véradó nagykövetként hány száz életet mentett meg azzal, hogy népszerűségét nemes célra fordította… Tizenöt éve ismerem Petit. Az egyik legjószívűbb, legizgalmasabb fickó, akivel valaha találkoztam. Sajnálom, hogy az államapparátus abból igyekszik szavazatokat generálni, hogy szabadszellemű, nagypofájú csibészek beszélgetéseit megvágja, majd uszítással tartja tűzben a saját táborát… Időnként mond butaságokat, de aki szereti, ezzel együtt szereti.”
Litkai Gergely, a Dumaszínház művészeti vezetőjes szerint a lejáratás helyett jobb lett volna nem elszalasztani egy lehetőséget: „A legszomorúbb az egészben, hogy ebből politikai ügy lett, miközben nem látható igazi jobbító szándék a kritikát megfogalmazó politikai szereplőktől, hogy javuljon a hazai közbeszéd színvonala, hogy cél legyen a másik embertársunk tiszteletben tartása. Ez egy hecckampánnyá nőtte ki magát, de az alapjáról nem beszélünk, pedig tök jó alkalom lett volna, hogy ebben találkozzon a közvélemény többségének az álláspontja: nem helyes ilyen dolgokat mondani embertársainkról. Még ha itt a kontextusából ki is lett ragadva néhány részlet, szerintem egy elnézést biztos ért volna Peti részéről. Neki is mondtam, hogy szerintem fontos ilyen dolgokért bocsánatot kérni, fontos példát mutatni abban, hogy tudunk változni”.
„Szerintem hibázott, felelőtlenség volt demens vénembernek neveznie a pápát” – nyilatkozta Dombóvári István, Bayer Zsolt korábbi megszólalására célozva.
Bruti kreatív módon reagált: egy Facebook-eseményt indított, amely Aranyosi „gyűrűégetésére” invitálja a közönséget.

„Aranyosi Péter 2017-ben kapta meg a gyűrűt, a magyar humorban végzett kiemelkedő teljesítményéért. Bár teljesítménye megkérdőjelezhetetlen, Mordor ura visszavonta a kitüntetést.
Aranyosi úgy döntött, hogy elmegy a Végzet Hegyére és beledobja a gyűrűt a vulkánba, ezzel megtörve Sauron hatalmát! A túra a Megyéből indul, célja Mordor, és a szervezők azt kérik, hogy „Gollamok és orkok kíméljenek”.
Frissítés:
Aranyosi Péter bocsánatkérése
A humorista 2025. július 19-én 17:43-kor a következő szöveget töltötte fel Facebook-oldalára. Aranyosi Péter bocsánatkérésének szövegét változtatás nélkül tesszük közzé:
Csendben figyelem a hetek óta tartó negatív hírverést.
Két hete az egyik magán televíziós csatorna öt emberrel és három kamerával letámadott. Ott jeleztem, hogy nagyon szívesen elmegyek a stúdiójukba egy élő beszélgetésre. Természetesen azóta sem keresett meg senki. Ezzel szemben napi szinten születnek rólam lejárató cikkek és videók.
Én humorista vagyok, nem politikus.
A humor természete, hogy felnagyít, kifiguráz, nevetségessé tesz, görbe tükröt tart – nemcsak a társadalmi eseményeknek, hanem az emberi természetnek is. Az önirónia révén pedig magát a humoristát sem kíméli.
A szövegkörnyezetéből kiragadott szavak, félmondatok, vagy az élő adás hevületében elhangzott szerencsétlen utalások valóban adhatnak okot félreértésre, sőt akár haragra is. Ha poénjaimmal akaratom ellenére bárkit megsértettem vagy megbántottam, attól elnézést és bocsánatot kérek.
Ezekben a feszült időkben remélem, hogy szavaimmal sikerül hozzájárulnom a társadalmi béke és a köznyugalom helyreállításához.
Szeretném megköszönni azt a rengeteg támogatást és szeretetet, amit az elmúlt napokban kaptam – ismert és ismeretlen emberek ezreitől.
2025. június 25-én a Roma Podcast – Cigány Podcast Youtube-csatornán jelent meg egy interjú Aranyosi Péterrel, amiben a botrányt és annak körülményeit járták körbe a műsorvezetővel.
Műsorrendelés humorista fellépőkre:
Bődi Ari:
+36 70 258 02 54
vagy Szép Bence:
+36 20 20 99 7 99
Humorista rendelés külön fizetendő díjak és közvetítői jutalékok nélkül,
fellépő rendelés és kötelezettségmentes ajánlat kérése:
[email protected]
de a legprofibb, ha kitöltöd a lenti ajánlatkérő formulát!
Humorista rendelés, céges rendezvényre fellépők, születésnapra meglepetés ajándék műsor, gyerekműsor rendelés
villámgyorsan és egyszerűen a lenti ajánlatkérő formula segítségével!

Az alábbi humorista előadók kapcsán tudsz érdeklődni a stand up comedy műsoruk költségeiről:
Aranyosi Péter, Aradi Tibor, Bach Szilvia, Badár Sándor, Bagi Iván, Bellus István, Beleznay Endre, Bihari Gellért, Bödőcs Tibor, Bruti, Dolák-Saly Róbert, Erdei “Rokker Zsoltti” Sándor, Éles István, Fülöp Viktor, Gaál Dániel, Galla Miklós, Gajdos Zoltán, Hadházi László, Hajdu Steve, Ihos József, Kertész Richárd – Ricsi fiú, Kiss Ádám, Kormos Anett, Kőhalmi Zoltán, Laár András, Lorán Barnabás “Trabarna”, Maksa Zoltán, Musimbe Dávid Dennis, Nagy Bandó András, Nacsa Olivér, Nádas György, Orbán Sándor, Orosz György, Polgár Peti, Rekop György, Somogyi András, Sulyok Péter, Szente-Veres Adrienn, Szántó Sándor, Szikra László, Szép Bence, Szobácsi Gergő, Szőke András, Ürmös Zsolt, Vajtó László, Varga Ferenc József...
…és még sok feltörekvő stand up comedy humorista!
Aradi-Varga Show megrendelése I Makukában hömbölödni
A humoristák mellett világbajnok, magyar és nemzetközi versenyeket nyert bűvészek (Hajnóczy Soma, Badár Tamás, Bognár Krisztián, Juhász Marcell, Kelle Botond, Kiss Balázs, Molnár Zoltán, Susán Péter, Szép Bence - A Világ Legügyetlenebb Bűvésze, Párkányi Kolos stb.) kabaré előadások, gyerekműsorok, egyedi bűvészműsorok, operett-, mulatós produkciók is vannak.
Humorista rendelés céges rendezvényre, fellépők falunapra, születésnapi meglepetés ajándék műsornak?
Villámgyors ajánlatkérés itt: