Humoristák májusban


Humoristák Kabaréja az évadban utoljára a Bethlen Téri Színházban

 

Humoristák a Bethlen Téri Kabaré előadásában


A Stand Up Brigádból négy humorista a múlt század harmincas éveinek legendás kabarészínházában, a Bethlen Téri Színházban elevenítette fel a magyar kabaré legszebb pillanatait.

A március 20-án bemutatott Bethlen Téri Kabaré óriási sikert aratott a nézők közt. Az évadban utoljára május 21-én, kedden 20.00-kor látható a humoristák kabaréja a Bethlen Téri Színházban.

Beleznay Endre és Szép Bence

A Bethlen Téri Kabaréban színészek és humoristák tisztelegnek a 30-as évek pesti kabaréja előtt egy rövid Kellér Dezső tréfával, aztán a nemrégiben a Rádiókabaréban sikerre vitt jeleneteket mutatnak be. Természetesen a stand up comedy sem maradhat el!

A műsorban a Rádiókabaréban sikerrel bemutatott jeleneteken, szkeccseken nevethet önfeledten a közönség: belepillanthatunk például bankautomata kirablásának nehézségeibe, a Spanyol Inkvizíciós hitelintézet életébe, vagy kacaghatunk egy elhanyagolt feleség peteérésén.

Konferanszié a Stand Up Brigád „Szőke Szakálla”, a "konkrét csávó": Beleznay Endre.

A műsorban szerephez jut még a Közép-Európa Táncszínház két kiváló táncosa is!


Stand Up Humoristák a Bethlen Téri Kabaréban


Bethlen Téri Kabaré - a Stand Up Brigád Kabaréja

stand up és sketch comedy est két részben május 21-én 20.00-kor


Közreműködnek: Beleznay Endre (konferanszié), Tényi Anett, Szép Bence, Ürmös Zsolt és a Közép-Európa Táncszínház
A táncokat koreografálta: ifjabb Latabár Kálmán
A jeleneteket írták: Kellér Dezső, Ürmös Zsolt és Szép Bence
A műsort összeállította: Ürmös Zsolt

Bemutató: 2013. március 20.
Bethlen Téri Színház, Budapest, Bethlen tér 3. (www.bethlenszinhaz.hu)
Utolsó előadás a 2012/2013-as évadban: május 21 (20.00)

A Bethlen Téri Színház és a Stand Up Brigád közös produkciója

Bűvészműsorok, gyerekműsorok, humorista fellépők linkjei

Stand Up Fellépők I Gyerekműsor videók I Esküvőre meglepetés I Születésnapra ajándék I Humorista videók I Humorista rendezvényre I Bűvész I Bűvészműsorok I Esküvőre ajándék I Videók I Fellépők I Mondom a magamét I Műsorvezető I Műsorvezető rendezvényre I Esküvőre különleges ajándék I Születésnapra különleges ajándék I Bűvész óvodába I Bűvész iskolába I Dumaszínház I Házassági évfordulóra ajándék I Standup előadók I Házassági évfordulóra meglepetés I Humoristák I Frizbi I Dumaszínpad műsorok I Kabaré I Humoristák rendezvényre I Humorista blog I Rendezvényre humoristák I Kabaré Kommandó I Standup I Születésnapra ajándék I Iskolai műsor I Humorista árak I Stand Up Humorista I Bűvészműsor óvodába I Bűvészműsor iskolába I Gyerekműsor megrendelés I Gyerekműsorok I Gyerekműsorok megrendelés I Stand Up fellépők I Gyerekműsorok megrendelése előtt I Gyerekműsor Blog I Gyerekműsor I Gyerekműsorok I Bűvészműsor I Bűvészműsor Blog I Stand Up Fellépések I Gyerekműsorok rendelésHumoristák az RS9 Színházban Rádiókabaré fotók I Lakodalom meglepetés I Műsor lakodalomStand Up fellépő I BűvészshowGyerekműsorok I Bűvész Show I Bűvész rendezvényre Humoristák jótékonysági fellépése Rakaczki BencéértBethlen Téri KabaréIngyenes humorista műsor BudapestenHumoristák a Nóta Tv-nMűsorvezető rendezvényreHumorista megrendelése saját szervezésű rendezvényreHumoristák megrendelése előtt - tippekHumoristák kabaréja

AdobeGoogleMicrosoftApplew3

Ajánlatkérés

Név *
Megszólítás - válassz az alábbi lehetőségekből
Telefon *
Email cím *
Igényelt produkció - válassz az alábbi lehetőségekből

Rendezvény dátuma / a fellépés kezdési időpontja

Rendezvény jellege (céges/falunap/magán stb.)
Pontos helyszín, színpadi körülmények
Egyéb információk (preferált fellépők, további információk az árajánlathoz)

Aktuális

Reflektorfény

Rekop György elérhetősége

A szabadszájú telepi fenegyerek, a humorista, a troll, a T-közép megmondó-embere, aki visszanyerte Erdélyt pókeren!

Rekop György humorista fellépő megrendelése


Rekop György megrendelése
elsősorban céges rendezvényre, szállodai rendezvényre megoldható, de bizonyos feltételekkel falunapra, családi rendezvényre is megoldható. Nem beszél zöldségeket, néha viszont szívja őket...