Kabaré Maraton szponzoráció

 

Kabaré Maraton üzleti lehetőségek


A Stand Up Brigád-os humoristák 24 órás Kabaré Maraton rendezvénnyel emlékeznek egy legendás íróra, Rejtő Jenőre, aki idén 110 éve született

Kabaré Maraton

 

A Kabaré Maraton indulása

 

Március 29-én ünnepeljük a magyar irodalom és a humor egyik legjelentősebb alakjának, Rejtő Jenőnek a születésnapját, amelyről a Stand Up Brigád humortársulat a Bethlen Téri Színházzal közösen, évről évre igyekszik egy-egy emlékezetes színházi/kulturális eseménnyel megemlékezni.

2013 márciusában, 80 év szünet után, a Bethlen Téri Színház és a Stand Up Brigád „Bethlen Téri Kabaré” című bemutatójával visszatért a pesti kabaré a Bethlen Téri Színház falai közé.

Ebből az alkalomból a Stand Up Brigád humortársulat és a Bethlen Téri Színház 2014. március 29-én és 30-án egy 24 órás kabaré maratonnal állított emléket hazánk egyik legolvasottabb írójának, aki a közismert légiós és western regényei mellett számos színdarabot, librettót és kabarétréfát is jegyzett.

 

Kabaré Maraton 2014

 

Kabaré Maraton 2015

 

A Stand Up Brigád és a Bethlen Téri Színház – immár második alkalommal - 2015. március 28-án este 7 órától egy 24 órás kabaré maratonnal állít emléket, a 110 éve született kiváló szerzőnek.

A Kabaré Maraton keretében a Bethlen Téri Színházban idén is 24 órán keresztül kabaréjelenetekkel, tréfákkal, zenés paródiákkal idézik meg a pesti kabaré aranykorát, de a műsorban hangsúlyos helyet kap a humor napjainkban legnépszerűbb ága, a stand up comedy is.

Olyan maratoni kabaré műsort, ahol a pesti humor valamennyi ága és műfaja képviselteti magát, tudomásunk szerint eddig a Bethlen Téri Színházon kívül még nem szerveztek sehol. Ebből a szempontból is egy úttörő kezdeményezés kerül megrendezésre.


A Kabaré Maraton időpontja:

2015. március 28. (szombat) 19 órától 2015. március 29. (vasárnap) 20 óráig.

A Kabaré Maraton 24 órás időtartama alatt maximum 10 perces szünetekkel váltják egymást az 50 perces kabaré és humor produkciók a színpadon.

 

A Kabaré Maraton 2015 fellépői:

A fellépőink között, megtalálhatóak többek között a Showder Klub, a Comedy Central, és a Rádiókabaré ismert előadói valamint fiatal, feltörekvő humortitánok:

Aradi Tibor (Showder Klub)

Beleznay Endre (színész-humorista, álriporter)

Erdei Sándor (Rokker Zsolti)

Éles István (Rádiókabaré)

Fülöp Viktor (Rádiókabaré)

Gombos Szabolcs (Comedy Central)

Gombos Tibor (Comedy Central)

Kövesdi Miklós Gábor (Rádiókabaré)

Lorán Barnabás TRABARNA (Showder Klub)

Maksa Zoltán (Rádiókabaré)

Markó Dániel (Rádiókabaré)

Polgár Peti (Morning Show)

Rekop György (Showder Klub)

Somogyi András (Showder Klub)

Sulyok Péter - a vak humorista (Showder Klub)

Szente-Veres Adrienn (Comedy Central)

Szép Bence (Rádiókabaré)

Szikra László (Rádiókabaré)

Ürmös Zsolt (Rádiókabaré)

Varga Ferenc József (Showder Klub)

(Tárgyalások folynak a népszerű Bagi-Nacsa páros fellépéséről is!)

 

A felsoroltakon kívül körülbelül 10-15 amatőr, feltörekvő humoristának is lehetőséget biztosítunk az önálló produkciókra a maraton OPEN MIC tehetségkutató részében.

Kabaré Maraton Puzsér

 

Tervezett kabaré és stand-up comedy műsorok:

  • Bethlen Téri Kabaré – stand up és sketch comedy est
  • Mert hülye azért vagyok! – Varga Ferenc József és Aradi Tibor kabaré estje
  • GEGmenők – stand up comedy
  • Nincs kettő agy nélkül – Rekop György és Lorán Barnabás Trabarna estje
  • Egy kalappal – Kertész Ricsi önálló estje
  • Konyha Show – Maksa Zoltán önálló estje
  • Fűre lépni Ihos! – Ihos József önálló estje
  • Egy bolond négyet csinál – ponyvakabaré
  • Rádiókabarés humoróra – válogatás a Rádiókabaré 2014-es jeleneteiből
  • OPEN MIC – „Tied a mikrofon!” stand up tehetségkutató
  • Kölyök OPEN MIC – stand up tehetségkutató középiskolásoknak
  • Bagi-Nacsa Show
  • Szikra László 8 órás stand up comedy rekord döntése

 

Az esemény reklámértéke:

A Bethlen Téri Színház a VII. kerület kulturális életének egyik fontos helyszíne. A rendezvény sajtóanyaga (ahogy tavaly is) bekerül az Erzsébetvárosi Újságba, amely 40 ezer példányban jelenik meg a kerületben.

Az internetes felületeket kihasználva, a humorista.blog.hu oldala folyamatosan beszámol majd a napi eseményekről, illetve a Virtual Planet Hungary oldalán élőben közvetítjük a teljes rendezvényt.

A Kabaré Maraton fellépői közül is komoly sajtóérdeklődésre számíthat egyik humoristánk, Szikra László műsora, aki vállalta, hogy megdönti Badár Sándor 7 és fél órás folyamatos stand-up comedy műsor rekordját.

A 24 órás Kabaré Maraton alatt a helyszínen minimum 400 nézőre számítunk, de a rendezvény során közvetve, a kerületi, illetve az országos médián keresztül (ATV, RTL Klub, TV2, stb.), több tízezer embert érhet el a rendezvényünk.

 

1000 db szórólapot osztanak szét hoszteszeink a VII. kerület frekventált területein és 50 db plakátot helyezünk el.

A Facebookon és a humoristák privát weboldalain folyamatosan reklámozzuk a Kabaré Maraton, a Facebook-on fizetett hirdetésként is.


A Stand Up Brigád a rendezvény támogatóinak az alábbiakat biztosítja:

  • A támogató nevének kommunikálása a rendezvény folyamán.
  • A támogató reklámanyagai, zászlói, egyéb hirdetőeszközei kihelyezés a rendezvény helyszínén.
  • A támogató termékének népszerűsítése a rendezvény ideje alatt.
  • A támogató logója kiemelt helyen szerepel a plakátokon, szórólapokon.
  • Az esemény internetes oldalán elhelyezett link a támogató weboldalára.
  • Tiszteletjegyek a rendezvényre.

 

Természetszerűleg a támogatókkal a támogatás intenzitásának megfelelő, egyedi szerződést kötünk, amelyben mindkét fél számára kölcsönösen előnyös megállapodást kötünk.

 

Kabaré Maraton kampány


A vállalkozásoknak a jótékonykodás és a kultúratámogatás mellett üzleti szempontok miatt is érdemes jelen lenniük a rendezvény médiakampányában és a helyszíni eseményeken.

 

Humoristák támogatása

A 2014-es Kabaré Maratont a szórólapok és plakátok mellett nemcsak a VII. kerületi sajtóorgánumokban, hanem országosan is hirdettük. (Televíziós műsorokban, országos napi-, és hetilapokban számoltak be a rendezvényről, százezres nagyságrendre tehető azok száma, akik a televízióból értesülnek a rendezvényről.)

 

Kölcsönösen előnyös lehetőségek az együttműködésre

szponzorációs szerződésben rögzített egyedi megállapodások alapján

 

A partnereink számára leginkább előnyös együttműködési forma a névszponzoráció. Például: Mintacég Kabaré Maraton

Ez azért különösen előnyös, mert a médiatörvény előírásait betartva tudjuk partnerünk nevét országosan reklámozni. (A tv-, rádióinterjúkban ez a legegyszerűbb módja a szponzor nevének hangoztatásához.)


Humorista örökbefogadása: egy választott humorista gázsiját teljes egészében kifizeti a szponzor, ezért cserébe egyedi megállapodás szerinti szolgáltatásokat kap (a sajtóanyagos megjelenéseken kívül a szponzor reklámruhájában lép fel a humorista, a műsorába beleszövi a szponzorral egyeztetett információkat stb.)


Lehetőség helyszíni marketingaktivitásra (molinók, kóstoltatás, termék vagy szolgáltatás bemutatása, szórólapozás, termékminták átadása, személyes értékesítés stb.)

Kabaréjelenet szponzoráció: kabarészerzőink írnak egy cégre/szolgáltatásra szabott humoros jelenetet, amelyet a humoristák előadnak a színpadon.

Megjelenés a reklámanyagokon: szórólap, plakát, internetes felületek (saját weboldalak, Facebook stb.)

Megjelenés a Bethlen Téri Színház és a Stand Up Brigád direktmarketing leveleiben

Megegyezés szerinti rövid színpadi bemutatók, termékismertetők előadása a szponzor munkatársai vagy a humoristák által a szünetekben. (A Kabaré Maratonon óránként lesz limitált hosszúságú szünet.)

A támogatásért cserébe a szponzoroknak a céges rendezvényükre, ügyféltalálkozóikra humorista fellépők biztosítása.


Számla, vagy TAO-kedvezmény

A támogatás/szponzoráció összegéről igény szerint számlát vagy a vállalkozásoknak sokkal kedvezőbb formát, a társasági adó-támogatás kedvezményét is fel tudjuk ajánlani: ebben az esetben a támogatási összeggel csökkenthető az adóalap, sőt, a támogatási összeg a társasági adóból leírható.


Egyedi ötletek, különleges marketingaktivitások megvalósítását is vállaljuk!


A Stand Up Brigád köszöni az együttműködést!

A mindenki számára kölcsönösen előnyös együttműködésben bízva,

a Stand Up Brigád humortársulat nevében:

Ürmös Zsolt és Szép Bence

Stand Up Brigád

+36 30 548 58 28 (Zsolt), +36 20 20 99 7 99 (Bence)

[email protected], [email protected]


 

Közérdekű adataink:

ComMedias Egyesület

9800 Vasvár Dr. Tretter L. u. 1/b.

Adószám: 18894116-1-18

Bírósági j.sz.: P.k.60046/2003/1.

Bankszámlaszám: 72100457-10063668 (Savaria Takarékszövetkezet)

Telefon: +36 20 20 99 7 99


 

 

 

Bűvészműsorok, gyerekműsorokhumorista fellépők linkjei

Stand Up Fellépők I Gyerekműsor videók I Esküvőre meglepetés I Születésnapra ajándék I Humorista videók I Humorista rendezvényre I Bűvész I Bűvészműsorok I Esküvőre ajándék I Videók I Fellépők I Mondom a magamét I Műsorvezető I Műsorvezető rendezvényre I Esküvőre különleges ajándék I Születésnapra különleges ajándék I Bűvész óvodába I Bűvész iskolába I Dumaszínház I Házassági évfordulóra ajándék I Standup fellépők I Házassági évfordulóra meglepetés I Humoristák I Frizbi I Dumaszínpad műsorok I Kabaré I Humoristák rendezvényre I Humorista blog I Rendezvényre humoristák I Esküvőre Stand Up I Kabaré Kommandó I Standup I Születésnapra ajándék I Iskolai műsor I Humorista árak I Stand Up Humorista I Bűvészműsor óvodába I Bűvészműsor iskolába I Gyerekműsor megrendelés I Gyerekműsorok I Gyerekműsorok megrendelés I Stand Up fellépők I Gyerekműsorok megrendelése előtt I Gyerekműsor Blog I Gyerekműsor I Gyerekműsorok I Bűvészműsor I Bűvészműsor Blog I StandUp Fellépések I Gyerekműsorok rendelésHumoristák az RS9 Színházban Rádiókabaré fotók I Stand Up Comedy humoristák I Lakodalom meglepetés I Műsor lakodalomStand Up fellépő I BűvészshowGyerekműsorok I Bűvész Show I Bűvész rendezvényre Humoristák jótékonysági fellépése Rakaczki BencéértBethlen Téri KabaréIngyenes StandUp Budapesten I Humoristák a Nóta Tv-nMűsorvezető rendezvényreHumorista megrendelése saját szervezésű rendezvényreHumoristák megrendelése előtt - tippek I Humoristák kabaréjaGegmenőkGegmenők - Humoristák videóiGegmenők Nóta TvHumoristák KecskemétenHumoristák májusbanHumoristák KecskemétenHumorista előadókHumorista és a Puli SpaceSzép Bence a RádiókabarébanÚjabb Gegmenők videók - 4Humoristák a Művészetek Völgye 2013 programjábanHumoristák Vasváron és BükönTanácsok házi pálinkafőzéshezHumoristák a VölgybenHumorista tehetségkutató

AdobeGoogleMicrosoftApplew3

Ajánlatkérés

Név *
Megszólítás - válassz az alábbi lehetőségekből
Telefon *
Email cím *
Igényelt produkció - válassz az alábbi lehetőségekből

Rendezvény dátuma / a fellépés kezdési időpontja

Rendezvény jellege (céges/falunap/magán stb.)
Pontos helyszín, színpadi körülmények
Egyéb információk (preferált fellépők, további információk az árajánlathoz)

Aktuális

2019. dec. 2.

Nádas György humorista műsorai

Nádas György humorista nemcsak stand-up comedy műsorával, hanem énekes-, gasztro-, retro-produkciókkal is szórakoztatja a nézőket. 

2019. okt. 16.

Kőhalmi Zoltán elérhetősége

Kőhalmi Zoltán humorista a Showder Klub és a Rádiókabaré egyik legnépszerűbb fellépője! Kőhalmi Zoltán megrendelése csak céges rendezvényekre lehetséges! 

2019. okt. 11.

Harmadik Típusú Tréfálkozások

Egy innovatív retró kabaré előadás három felvonásban (abból a második a szünet), rengeteg humor, kabaréjelenetek, stand up comedy és rengeteg meglepetés! A konferanszié Maksa Zoltán!

Reflektorfény

A Világ Legügyetlenebb, de Legviccesebb Bűvésze

Stand Up Comedy interaktív bűvészműsor

"A Világ Legügyetlenebb Bűvésze" című stand up comedy bűvészműsor nem egy hagyományos gyerekműsor: itt semmilyen trükk nem sikerül a bűvésznek, még a varázsigék sem működnek... Aztán a színpadra lépő gyerekeknek varázslatos módon minden jobban megy, mint a bűvésznek... 

Hatalmas poénok, látványos trükkök egy humorista-bűvész előadásában! Gyerekműsor, amit a felnőttek is imádnak: A Világ Legügyetlenebb, de Legszórakoztatóbb Bűvésze!